Kezdőlap

Általános leírás

Az F-15E Strike Eagle kettős feladatú vadászrepülőgép, amelyet egyrészt légiharcra, másrészt földi célpontok elleni támadásra (különösen mélyen az ellenséges vonalak mögötti pontcélok támadására) terveztek. A fő szerepkör e kettő közül a földi célpontok elleni támadásé. Elektronikus rendszerek egész sora segíti az F-15E-t abban, hogy kis magasságban, nappal és éjszaka, bármilyen időjárási körülmények között harcképes lehessen.

Jellemzők

A személyzet két főből áll, egy pilótából és egy fegyverzetkezelő tisztből (WSO). A korábbi F-15 típusok valamennyien légiharcra készültek; az E modell kettős feladatú vadászrepülőgép. Képes rá, hogy harcolva eljusson a nagy távolságban lévő földi célpontig, megsemmisítse azt, majd harcolva visszatérjen a támaszpontjára.
Az F-15E lézer giroszkóppal felszerelt inerciális navigációs rendszere folyamatosan figyeli a gép helyzetét és az ezzel kapcsolatos információkat eljuttatja a fedélzeti számítógéphez és más rendszerekhez, többek között ahhoz rendszerhez is, amely egy digitális, mozgó térképet jelenít meg mind a pilóta, mind a WSO műszerfalán.
Az AN/APG-70 radar segítségével nagy távolságokból is lehetséges a földi célpontok észlelése. A rendszer egyik látványos funkciója az, amikor a radar egyszer végigsöpör a célterületen, majd a személyzet kimerevíti az így begyűjtött radarképet és a számítógép memóriájában tárolja. Ezt követően a pilóta a radart légi célpontok utáni keresésre használhatja, miközben a fegyverzetkezelő tiszt a tárolt radarképen elvégezheti a célpont megkeresését is kijelölését.
A kis magasságú éjszakai navigációs és célzó infravörös rendszer (LANTIRN) segítségével az F-15E éjszaka és bonyolult időjárási körülmények között is képes kis magasságban repülni ill. irányított és nem irányított fegyverekkel földi célpontokat támadni. A repülőgép aljára felfüggesztett két, áramvonalas konténerből (navigációs konténer és célzó konténer) álló LANTIRN rendszer kimagasló fegyverzet célbajuttatási pontosságot biztosít.
A navigációs konténer egy terepkövető radart tartalmaz, amely segítségével a pilóta biztonságosan repülhet kis magasságban, ugyanis a rendszer időben figyelmezteti a felbukkanó akadályokra a pilóta szeme előtte tükörüveg kijelzőre vetített jelek segítségével. A rendszer összekapcsolható a robotpilótával is, ekkor a repülőgép emberi beavatkozás nélkül képes földközeli repülésre úgy, hogy elkerüli a tereptárgyakat.
A célzó konténer egy lézeres célmegjelölő és célkövető rendszert tartalmaz, amely akár 20 km távolságból is képes megjelölni a megsemmisítendő célpontot. Amint megtörtént a célpont megjelölése, a célinformációkat a rendszer automatikusan eljuttatja az infravörös levegő-föld rakétákhoz és lézervezérlésű bombákhoz.
A korábbi F-15 modellekhez képesti talán legnagyobb változás a fegyverzetkezelő tiszt részére létrehozott második ülés. A WSO négy többcélú kijelzőn jelenítheti meg a fontos információkat: radarképet, az elektronikai és infrared szenzorok által szolgáltatott adatokat, a repülőgép és a fegyverzet állapotát, a repülőgép körüli veszélyforrásokat, a digitális mozgó térképet, a célpont információkat, stb. Jobb és bal kezénél egy-egy mini botkormány szolgál a kijelzők kezelésére és a különféle önvédelmi és támadó rendszerek vezérlésére. A többcélú kijelzőkön egy menürendszer segítségével szabadon változtathatók a megjelenítendő oldalak.
A pilóta előtt is helyet kapott három többcélú kijelző, plusz a pilóta rendelkezik egy szammagasságban elhelyezett tükörüveg kijelzővel (HUD), amelyen a létfontosságú repülési és taktikai adatok láthatóak. Így a pilótának nem kell lenéznie a műszerfalra pl. ha a fegyverzet állapotát akarja ellenőrizni. A HUD éjszaka egy újabb funkciót kap, segítségével ugyanis a repülőgép előtti tájnak a LANTIRN navigációs konténere által látott infravörös képét (amely szinte teljesen megegyezik a nappal látottakkal) a HUD-ra vetítik, így a pilóta éjszaka is lát előre.
A F-15E-t két Pratt & Whitney F100-PW-220 (régebbi példányok esetén) vagy Pratt & Whitney F100-PW-229 (újabb példányok esetén) típusú, megnövelt teljesítményű sugárhajtómű hajtja. A digitális elektronikus hajtómű vezérlő rendszer (DEEC) segítségével mindössze 4 másodperc alatt alapgázról utánégetőig fel lehet pörgetni a hajtóműveket, amely 40%-os javulás a régebbi motorvezérlő rendszerhez képest. A nagyobb gyorsulás rövidebb felszállóutat és élesebb manőverezést biztosít. Az F100-PW-220 hajtóművek együttesen 23 tonna tolóerőt adnak (egyenként 11,5 tonnát), az F100-PW-229 hajtóművek pedig 26 tonnát (egyenként 13 tonnát).
Az F-15E két oldalához simuló áramvonalas, illeszkedő üzemanyagtartályokban (CFT) egyenként 3400 liter üzemanyag fér el. A CFT-k oldalán és alján tömzsi fegyverzetfelfüggesztési pontok találhatóak, amelyek tömzsisége kisebb légellenállást eredményez, így tovább nő a Strike Eagle hatótávolsága.
Az F-15E az USAF-nál rendszerben lévő valamennyi, földi célpontok elleni fegyvert hordozni és alkalmazni tudja. Légiharc esetén AIM-7F/M Sparrow, AIM-9M Sidewinder és AIM-120 AMRAAM rakétákat tud bevetni. Beépített 20 mm-es gépágyújának javadalmazása 500 lőszer.

Háttér

Az F-15 kiemelkedő menőverezőképességét és gyorsulását a hajtóművei magas tolóerő-tömeg arányának és az alacsony szárnyterhelésének köszönheti. Az USAF arzenáljában az F-15 volt az első repülőgép, amely hajtóművei által kifejtett tolóerő meghaladta a gép súlyát, vagyis lehetővé tette, hogy akár függőleges emelkedés közben is gyorsuljon. Az alacsony szárnyterhelés (vagyis a repülőgép súlyának és szárnyfelületének aránya) alapvetően meghatározza a mnőverezőképességet. A magas tolóerő-tömeg arány az alcsony szárnyterheléssel kombinálva lehetővé teszi, hogy a repülőgép sebességvesztés nélkül hajtson végre éles kanyarokat.
Az F-15 először 1972 júliusában emelkedett a levegőbe. 1974 novemberében szállították le az első példányt az USAF-nak, az arizonai Luke légitámaszponton működő 58-ik Taktikai Vadászrepülő Kiképző Ezred számára. Itt kezdődött meg a pilóták kiképzése az F-15A és B modellekre. 1976 januárjában szállították le az első, harci alakulat számára épült F-15-öt. Az első harci gépeket a Langley légitámaszponton üzemelő 1-ső Taktikai Vadászrepülő Ezred kapta meg.
Az együléses F-15C és a kétüléses F-15D modellek 1979-ben jelentek meg az USAF kötelékében és ezeket Japánban, az Okinawa szigetén épült Kadena légitámaszponton állították szolgálatba. Ezek a változatok már továbbfejlesztett elektronikával, 1 tonnával nagyobb belső üzemanyagkapacitással és illeszkedő üzemanyagtartály felfüggesztési lehetőséggel voltak ellátve és a felszállósúlyuk maximum 31 tonna lehetett.
Az első sorozatgyártott F-15E változatot 1988 áprilisában szállították le a Luke légitámaszponton üzemelő 405-ik Taktikai Kiképző Ezred számára.
Szöveg © 2007 Serflek Szabolcs

Vissza